Az átadó ünnepséget hétfőn az új, korszerű, és a réginél nagyobb kapacitású siófoki szennyvíztisztító telepen tartották, bemutatva a mintegy 50 létesítményből álló, biogáz- és iszapkezelést is végző komplexumot. A siófoki fejlesztés 7,371 milliárd forintba került, és több mint harmincezer ember szennyvízét kezeli. A fejlesztéskor például Siófokon, Balatonendréden, Balatonföldváron és Zamárdiban építettek ki szennyvízelvezető csatornarendszereket, illetve felépítették az évi hétmillió köbméter szennyvíz tisztítására alkalmas új szennyvíztisztító telepet.

Hidvégi József, a Dél-Balatoni Szennyvízelvezetés és Tisztítás Megvalósítását Célzó Önkormányzati Társulás elnöke hangsúlyozta, a dél-balatoni szennyvízprojekt megvalósítása egybeesett a kormány uniós környezetvédelmi vállalásaival, és fontos volt a Balaton-törvény elvárásai, valamint a Balaton vízvédelme szempontjából is.

Nagypál Sándor, a Nemzeti Fejlesztési Programiroda Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója elmondta, hogy a dél-balatoni volt az első olyan program, amelyben konzorciumvezetőként vett részt az állami tulajdonú társaság. Ma már 62 projekt konzorciumának tagja a kft., több száz milliárd forintos beruházás megvalósításában vesz részt.

Kifejtette, további jelentős beruházásokra lehet számítani a Balaton vízgyűjtőjén, 816 millió forintos ivóvíz minőség-javító, és 7,8 milliárd forintos szennyvíztisztásról- és elvezetésről szóló beruházás szerepel a tervekben. Witzmann Mihály (Fidesz-KDNP) országgyűlési képviselő közölte, a környezetvédelmi beruházás révén nő a térség tőkevonzó képessége és a lakosság komfortérzete is. Az MTI-nek nyilatkozva kifejtette, a választási körzetét érintő további három dél-balatoni területen tervezik kiépíteni a szennyvízhálózatot uniós támogatással a 2020-ig tartó fejlesztési ciklusban, amelyről már megszületett a politikai döntés. Az egyik projekt Balatonlellét, Kerekit, Bálványost és Pusztaszemest foglalja magába, a másik kettő pedig Nagyberény, valamint Tab térsége.

Móring József Attila, Somogy megye fejlesztési biztosa elmondta, a délnyugat-balatoni térségben még további két agglomerációban tervezik a szennyvízkezelés fejlesztését a következő években. Ezek egyike Lengyeltóti térsége Hács, Gyugy, Kisberény és Táska településekkel, a másik Sávoly térsége Szőkedenccsel, Szegerdővel, Tikossal, Somogyzsitfával és Tapsonnyal.