Révész Máriusz megjegyezte, hogy a fogyasztás bővülésének köszönhetően 2013 óta csaknem ötödével több autó közlekedik, az üzemanyag-fogyasztás pedig ennél is nagyobb mértékben nőtt. A kerékpározás azonban - mint mondta - enyhítheti az utak túlterheltségét, a biciklizők ráadásul kevesebb időt töltenek betegállományban, mint az autósok. A kormánybiztos ezért a közlekedés újragondolását sürgette, és az újabb ösztönző intézkedések mellett szemléletváltást támogató kampányokat is ígért.

Utóbbi jelentőségét emelte ki a rendezvényen a Magyar Kerékpárosklub elnöke is. Kürti Gábor a nyugati országok tapasztalataira hivatkozva kiemelte, hogy a szemléletváltást célzó ráfordítások sokkal jobban hasznosulnak, mint az infrastrukturális fejlesztések, ezért a kerékpáros mozgalom Magyarországon is elsősorban a meggyőzésre és a példaadásra törekszik. Véleménye szerint biciklizni élmény, ráadásul olcsó és gyors is, ezért üdvözölte, hogy a Bringázz a munkába! kampány a közbeszéd részévé tette a kerékpározást. Kürti Gábor arra számít, hogy a kerékpározás a következő években egyre népszerűbb lesz, a bővülés aránya az általa ismertetett összesítés szerint már az év első négy hónapjában elérte a 3-4 százalékot.   

A megnyitón részt vevő cégek vezetői a munkahelyi feltételek megteremtését szorgalmazták a kerékpáros alkalmazottak érdekében. Sárdi Dániel, a Prezi üzemeltetési vezetője elmondta, hogy céges autót nem is tartanak, viszont törekednek a kerékpározás meghonosítására a munkahelyi kultúrában. Molnár Csaba, a Magnet Bank közösségfejlesztési igazgatója az egyéni és önkormányzati kezdeményezések mellett a munkaadók részvételét sürgette a biciklis alkalmazottak ösztönzésében. A vállalatok képviselői szerint a közlekedésbiztonság javítása és az anyagi ösztönzők bevezetése emelné leginkább azok arányát, akik kerékpárral járnának munkába. 

A kampányt támogató Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) klímapolitikáért felelős helyettes államtitkára a környezetkárosítás csökkentése miatt is sürgette a biciklizés népszerűsítését. Botos Barbara a megnyitót megelőzően az MTI-nek elmondta, hogy a klímaváltozás hatásai ma már mindenütt láthatók, ezért vagy alkalmazkodni kell a következményekhez, vagy megelőzni azokat környezetbarát közlekedéssel.