Nagy István rámutatott, Magyarországon a pezsgőkészítés és -fogyasztás a reneszánszát éli, ami elsősorban az etyeki borászoknak köszönhető. Úgy vélte, a jövőben az Etyek-Budai Borvidék csúcsterméke lehet a pezsgő, s az országban még teljesen ismeretlen, pezsgőre szabott eredetvédelem kialakításával ezt a terméket a termékpiramis csúcsára pozícionálhatják.
 
A miniszter szerint a magyar borászok mindig is élen jártak az innovációban, jellemzően az elsők között találták meg, hogy "miként lehetséges új termékekkel a fogyasztók asztalára kerülni", illetve felismerték a megváltozott fogyasztói szokásokat, miszerint a világ egyre inkább keresi az üde, fiatalos pezsgőket.
 
Mint mondta, éppen emiatt támogatja kiemelten a kormány a magyar pezsgőkészítőket, mert az ország jó hírét viszik a világba.
 
Nagy István arról is beszélt, hogy sok kihívás érte az ágazatot az elmúlt másfél évben. A kormány a vendéglátásba beszállító és a borturizmusban érintett bortermelőket 2020 után idén is segíti, méghozzá másfél milliárd forintos támogatási keretből.
 
Ezen túlmenően az Agrárminisztérium a szüreti felkészülés jegyében, uniós forrásból lepárlási támogatást biztosít azon termelők részére, akik a járványügyi intézkedések miatt nehezebben tudták értékesíteni termékeiket - mondta a tárcavezető.
 
Rókusfalvy Pál etyeki borász, a Pezsgőkonferencia főszervezője kiemelte: a változásokat észlelniük kell, érteniük kell az új világ nyelvezetét, amiben nagyon számítanak a fiatalokra, ugyanis velük együtt kell felépíteniük a jövőt. "Ez az új nyelvezet az övék lesz, ők tanítják majd meg a borászoknak" - fogalmazott.
 
Úgy vélekedett, hogy a magyar pezsgőkészítőknek színes palettájukkal jó esélyük van, hiszen "a világ a friss, gyümölcsös borok, rozék és a buborékok felé mozdult el".
 
A borász emlékeztetett arra, hogy Etyeken Törley József kitalálta a "műfajt", majd 20 évvel ezelőtt az etyeki borászok követték és megkezdték a pezsgőkészítést egymással együttműködve. Eddig is tanultak a legjobbaktól, most pedig a hegyközség példamutató támogatásával Champagne-ból hoztak egy fiatal borászt, aki a következő 4-5 hétben a tudásával, a laboreredményekkel és mintavételezéssel segíti az etyeki borászok munkáját.