György István elmondta, várhatóan április 1-jén, 2-án és 3-án oltják be azokat az óvodai, általános iskolai és gimnáziumi pedagógusokat, akik március 24-éig regisztráltak a koronavírus elleni vakcinára.
 
Hozzátette, ezek a pedagógusok már kedden megkaphatják az sms-t az oltás várható időpontjáról és helyszínéről, amely a regisztráció során megadott lakcímhez rendelt kórházi oltópont lesz.
 
Három napon át 101 kórházban 426 oltóponton várják majd a pedagógusokat reggel hét és este hét óra között, akiket a mai napon érkezett Pfizer vakcina-szállítmányból oltanak be -közölte. Hozzáfűzte, ebből is látszik, "mennyire kicentizett a vakcinagazdálkodás, nem tudunk előhúzni a kalapból és nem létező raktárakból vakcinákat".
 
György István arra kérte a pedagógusokat, hogy az oltásra pontosan érkezzenek, és ha tehetik, vigyék magukkal a kitöltött nyilatkozatot, amelyet a koronavirus.gov.hu oldalról tudnak letölteni.
 
Hozzátette, ha valaki már megkapta az oltást, nincs tennivalója. Ha az oltásra megadott időpontban vagy helyszínen nem tud megjelenni, illetve az elmúlt három hónapban volt már koronavírusos, akkor sincs teendője, az oltást később fogja megkapni.
 
Kiemelte, hogy a pedagógusok második ütemben történő oltását a húsvét utáni héten, április 8. és 10. között tervezik; erre hétfő éjfélig lehetett regisztrálni. Abban a körben az óvodai, az általános iskolai és a gimnáziumi pedagógusok mellett a bölcsődei alkalmazottakat és a szakképzésben dolgozókat is oltják majd.
 
György István kiemelte: mindenkit be fognak oltani, "aki hétfő éjfélig a regisztrációját érvényesen és eredményesen megtette".
 
Hangsúlyozta azt is, ezekben az órákban érjük el a kétmillió beoltottat, ami a magyar lakosság több mint húsz százalékát jelenti. Ezzel az átoltottsággal egyes nemzetközi kimutatások szerint az első, míg más kimutatás szerint a második helyen állunk az Európai Unióban - mondta, hozzátéve, hogy az uniós átoltottsági átlag 10,6 százalék.
 
György István elmondta azt is, hogy a heti oltásszámot az előző héten volt a legnagyobb, ami csaknem 540 ezer - első és második - oltást jelent. "Annyi vakcina továbbra sincs az országba, hogy rövid idő alatt mindenkit be tudjunk oltani, aki kérte" - szögezte le.
 
Beszélt arról is, hogy az eddig regisztrált 3,7 millió emberből mintegy másfélmillió a hatvan év fölöttiek száma, és ennek a korcsoportnak a 78 százaléka már be van oltva.
 
György István jelezte: folytatódik a regisztrált idősek és a krónikus betegséggel élők oltása is, részben a kedden érkezett Pfizer-szállítmányból, részben a frissen felszabadított Szputnyik-adagból. Két korábbi Szputnyik-szállítmányból csaknem 280 ezer adagot szállítanak ki első oltásra a kórházi oltópontokra, ahová a háziorvosok utalhatják be a regisztrált időseket és krónikus betegeket.
 
Országos átlagban praxisonként 54 ember központi oltóhelyre történő beküldésére van lehetőségük a háziorvosoknak. Ezekre az oltásokra húsvét alatt is sor kerülhet, mert az oltópontok akkor is működnek - mondta.
 
A háziorvosoknak ezen felül a csütörtökön érkezett AstraZeneca-oltóanyagból 20 300 adagot adnak ki, amely 2 030 háziorvosnak jelent egy-egy ampulla beadható oltóanyagot, amellyel tíz-tíz embert tudnak beoltani.
 
A hétfőn érkezett Moderna-vakcinából 68 400 adagot elsőkörös, 13 200 adagot második körös oltásra adnak ki a háziorvosoknak.
 
A háziorvosok ezen a héten már beadják a második adagot is az egy hónapja a kínai Sinopharm vakcinával beoltott embereknek - ismertette.
 
György István emlékeztetett, hogy a honvédségi oltóbuszok is munkába álltak már, az elmúlt három napban félezer regisztráltat oltottak be Nógrád megyei kistelepüléseken. "Nagyon jók a tapasztalataink, az oltandók örömmel veszik, hogy a legkisebb településekre is eljut a vakcina" - mondta.
 
György István az oltási munkacsoport vezetőjeként megköszönte mindazok munkáját, akik az oltásban részt vesznek.
 
"Láthatjuk, hogy a magyar oltási program sokak szemét szúrja" - fogalmazott. Nemcsak az oltás megszervezéséhez szükséges honlapok vannak folyamatos támadás alatt, hanem "az egész oltást úgy kell megszervezni, hogy a baloldal naponta álhírekkel, hazugságokkal és az oltás ellen hangoló politikai nyilatokkal tömi az emberek fejét" - jelentette ki.
 
Örömteli viszont az - folytatta -, hogy egyre többen ismerik fel, a járványból csak összefogással és a megfelelő arányú átoltottsággal lehet kikerülni.