„Nyitásra készülnek hétfő reggel a balatonlellei Napfény strandfürdőben. Nagyon sok fürdőzőre számítanak, hiszen ma is harminc fok felett várható a hőmérséklet” – mondta az M1 tudósítója a helyszínről.

Az M1 Ma reggel című műsorában Jávorszkiné Molnár Magdolna, a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság bűnmegelőzési osztályának vezetője elmondta, a nyári napokon megsokszorozódnak a strandokon a pihenni vágyó emberek, akik sajnos nem mindig figyelnek oda kellően értékeik megóvására.

Hozzátette: a strandokon szeretnék felhívni a figyelmet arra, hogy amennyiben mód és lehetőség van rá, használják az értékmegőrzőket.

Régi mottónk az, hogy a törülköző, a pléd nem értékmegőrző – fogalmazott az osztályvezető.

Azt javasolja, hogy amennyiben a strandon nem találunk értékmegőrzőt, úgy, ha fürdeni megyünk, akkor a „csapatból” vagy a családból egy valaki mindig maradjon ott az értékek mellett, illetve csak a legszükségesebbeket vigyük le a strandra.

További tartalmakért KATTINTSON IDE!