A testületek több helyen is ellentmondásosnak tartják a beépítetlenül megőrzendő parti területsáv határait, a nádasok ábrázolása több helyen nem felel meg a valóságos állapotnak, a kerékpárutak ábrázolása pedig nem minden esetben tükrözi a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt.-vel egyeztetett utolsó állapotot - sorolta az első visszajelzéseket Balassa Balázs.
 
Emlékeztetett rá, hogy a Balaton partvonalát az elmúlt több mint másfél évtizedben meghatározó, 2003-as jogszabály megalkotását többfordulós egyeztetés előzte meg, amely most elmaradt. "A balatoni önkormányzatok ragaszkodnak ahhoz, hogy az új jogszabály megalkotásakor is személyesen és a helyszíneken is egyeztethessék szándékaikat a terv készítőivel" - hangsúlyozta.
 
Hozzátette, a véleménynyilvánításra a november 22-iki határidőig túl rövid az idő, hiszen több tóparti településnél megváltozott a polgármester, a képviselő-testületi tagok személye, akiknek több idő kell, hogy kellő információhoz jussanak.  
 
A Balaton-parti települések vízpartját eddig meghatározó jogszabályt felváltó új vízparti szabályozás tervei 93 szelvényen mutatják be a jövőbeni vízparti területfelhasználást, amelyek elérhetők (https://www.e-epites.hu/hirek/balaton-vizparti-teruleteinek-kozcelu-teruletfelhasznalasi-tervenek-szakmai-egyeztetese) címen.