A Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság Rendészeti Igazgatóság Közlekedésrendészeti Osztályának munkatársai 2019. március 20-án közúti ellenőrzést tartottak az M7-es autópálya Somogy megyei szakaszán. Az intézkedés elsősorban a nehéz tehergépkocsik előzési tilalmának és a követési távolság betartásának ellenőrzésére irányult.

Az ellenőrzés időszakában a rendőrök szabálytalan előzés és követési távolság be nem tartása miatt összesen 13 járművezetővel szemben szabtak ki helyszíni bírságot, valamint – a gyorsított szabálysértési eljárás lefolytatása céljából – további két gépkocsivezetőt állítottak elő.

Felhívjuk a járművezetők figyelmét, hogy tilos előzni az azonos irányú forgalom számára két forgalmi sávval rendelkező autópályán és autóúton 6 óra és 22 óra között - a 7500 kilogrammot meghaladó megengedett legnagyobb össztömegű - tehergépkocsival, vontatóval, valamint e járműből és pótkocsiból álló járműszerelvénnyel!

Előzési tilalom esetén ezen járműveknek olyan követési távolságot kell tartaniuk, hogy közéjük legalább egy járműszerelvény biztonságosan besorolhasson.