Az immár nyolcadik alkalommal megrendezett egyhetes fesztivál tizennégy klasszikus zenei koncertet és harminc kiegészítő programot kínált a közönségnek, a koncertek többsége teltházas volt, amelyek nem, azokon is csak néhány ülőhely maradt szabadon - mondta Lesták Zsófi, a szervező Kaposfest Nonprofit Kft. kommunikációs menedzsere az MTI-nek. Hozzátette: számos vendég már a fesztivál ideje alatt megrendelte 2018. évi Kaposfest-bérletét.

Az idei fesztiválon a kamarazene ismert előadói, együttesei, köztük a Gilles Apap, a Borodin Kvartett és a Trio Catch tagjai is felléptek.

A "legmagyarabb francia zongorista", Jean-Efflam Bavouzet Haydn-triókat játszott Baráti Kristóf hegedűművésszel és Várdai István csellistával, a Borodin Kvartett előadásában pedig egyebek mellett Beethoven egyik kései vonósnégyese csendült fel.

Számos feltörekvő fiatal művész is bemutatkozott a somogyi megyeszékhelyen: a cseh Josef Spaceket a jövő hegedűművész csillagaként tartják számon, Pusker Júlia már visszatérő vendég volt, de fellépett Giovanni Guzzo, a Budapesti Fesztiválzenekar vendég-koncertmestere és Camille Thomas csellista is. A vokális előadók közül Károlyi Katalint és Rost Andreát hallhatta a közönség.

Brahms klarinéttriójában együtt játszott Kohán István, Zarina Simanszkaja és Várdai István. A magyar Pecze Boglárka által vezetett, németországi bázisú Trio Catch kortárs műsorral jelentkezett, de fellépett Diemut Poppen, Thomas Hoppe, Akasaka Tomoko, Uxía Martínez Botana, Suzana Bartal, valamint Oláh Kálmán dzsesszzenész is.

A kísérőprogramok sora minden eddiginél szélesebb körű volt: Bősze Ádám például a Kaposfesten tartotta zenei stand-up estjének bemutatóját, a Reframe produkció pedig a különböző zenei stílusok közötti határok feszegetésére tett kísérletet, nagy sikerrel.

A szervezők kiemelt figyelmet szenteltek a gasztronómiai kínálatnak: Segal Viktor fesztiválséf ételei mellett az érdeklődők a Rózsavölgyi Chuao csokoládét, a Tóth Sándor barista (Lucky Cap) által készített, különleges pörkölésű Kaposfest kávét, a Rippl-Rónai tortát és újdonságként a Kaposfest borát, a Szepsy furmintot is megkóstolhatták.

Lackfi János "fesztiválköltő" Kaposfest-élmények ihlette verseit a naponta megjelenő Kaposfest Timesban lehetett olvasni, a fiatal írógeneráció képviselőinek a fesztiválra készülő műveivel együtt, de a közönséget kiállítások, zselici kirándulás, Sárközy Lajos cigányzenekara és könnyűzenei koncertek is várták.