Kaposvár mellett Debrecenben Miskolcon, Kecskeméten, Zalaegerszegen és Székesfehérváron tartanak ismereterjesztő fórumokat. A somogyi rendezvényre re a kaposvári, a pécsi és a szekszárdi megyei jogú városi önkormányzatok gazdasági társaságainak vezetői kaptak meghívást.

A kaposvári tudásmegosztó szemináriumot Szita Károly, a Megyei Jogú Városok Szövetségének elnöke, Kaposvár polgármestere, Domokos László, az Állami Számvevőszék elnöke és Rigó Csaba Balázs, a Közbeszerzési Hatóság elnöke nyitották meg a Városházán.

A rendezvényen az Állami Számvevőszék felügyeleti vezetője és a Közbeszerzési Hatóság szakértői tartottak szakmai előadásokat, majd válaszoltak a résztvevők kérdéseire.

Szita Károly önkormányzati vezetőként hangsúlyozta: Nem csupán a célok elérésére kell koncentrálni, hanem arra is, hogy törvényesen végezzék feladataikat.

„Fontos, hogy polgáraink tisztán lássák a közös ügyeinket, tisztán lássák, hogyan gazdálkodunk, miként bánunk a közvagyonnal, mire költjük el az általuk befizetett adót”- mondta a településvezető.

Domokos László köszöntőjében kiemelte: az ÁSZ az elmúlt években mintegy 60, a megyei jogú városok többségi tulajdonában lévő gazdasági társaság ellenőrzését végezte el és összegezte a tapasztalatait. 

Az Állami Számvevőszék elnöke rávilágított: a közszolgáltatásokat biztosító önkormányzati gazdasági társaságok hatékonysága és eredményessége kiemelkedő mértékben befolyásolja a szolgáltatást igénybe vevő lakosság életminőségét, biztonságát, egészségét, jólétét és jól-létét. Az ÁSZ elnöke aláhúzta: a rendezvénysorozat célja a megyei jogú városok tulajdonában lévő gazdasági társaságok szabályszerű és eredményes működésének támogatása.

Az országos rendezvénysorozat célja a megyei jogú városok cégeit érintő számvevőszéki ellenőrzési tapasztalatok széleskörű megosztása, valamint a közbeszerzésekkel kapcsolatos ismeretek bővítése.

A következő eseményre március 14-én Debrecenben kerül sor, amelyen a debreceni, a békéscsabai és nyíregyházi önkormányzati gazdasági társaságok vezetői vehetnek részt.