A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság Vizsgálati Osztálya folytatott eljárást ismeretlen elkövetőkkel szemben, akik Fejér megye három, Somogy megye kettő és Tolna megye egy településén bűncselekményeket követtek el 2018. április végén és május elején.

Az összehangolt munka eredményeként, a Bűnügyi Igazgatóság és a Mélységi Közterületi Támogató Alosztály munkatársai 2019. december 16-án reggel elfogták a 29 éves M. Attila sárbogárdi és a 30 éves E. Richárd ságvári lakost. A két férfi a nyomozás adatai szerint egy Opel gépkocsi rendszámát ellopta, valamint több dohányboltba betörtek és egy ékszerboltból is megkíséreltek lopni.

Az elkövetők lakásán tartott kutatás során a rendőrök a bűncselekmények elkövetésére utaló számos iratot, számítástechnikai eszközt és mobiltelefonokat találtak és foglaltak le.

A két férfit a rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki lopás bűntett, és egyedi azonosítójel meghamisítása bűncselekmények elkövetése miatt. Őrizetbe vételük mellett a nyomozók előterjesztést tettek E. Richárd letartóztatásának indítványozására.