A kormányzati portálon azt írták: az oltási program előrehaladásával párhuzamosan közeledik a védelmi intézkedések feloldásának második fokozata is: a teraszok, az óvodák és az iskolák alsó tagozatai is készülhetnek a nyitásra.
 
A vendéglátóhelyek teraszainak, kerthelyiségeinek nyitása az azt követő napon történhet meg, amikor a beoltottak száma eléri a 3,5 milliót. Ez várhatóan a jövő héten bekövetkezik, hiszen mostanra már 3 millió 90 ezernél is többen kaptak oltást - tájékoztattak.
 
Úgy fogalmaztak: a vendéglátósok már készülhetnek a teraszok nyitására. A jogszabály szerint a teraszok, kerthelyiségek reggel 5 óra és este fél 10 között lehetnek nyitva. Az itt tartózkodó vendégeknek nem kell maszkot viselni, de a felszolgálóknak igen.
 
Felhívták a figyelmet arra, hogy a védelmi intézkedések betartásáról az üzemeltető köteles gondoskodni. A szabályok be nem tartása esetén a vendéglátó üzlettel szemben százezer forinttól egymillió forintig terjedő bírság szabható ki, de akár a vendéglátóhely bezáratása is elrendelhető. A szabályokat be nem tartó vendéggel szemben pedig szabálysértés esetén ötezer forinttól ötszázezer forintig terjedő pénzbírság is kiszabható - közölték.
 
Hangsúlyozták: jelentős segítség a vendéglátóhelyek számára, hogy a kormány eltörli a teraszok után az önkormányzatoknak fizetendő közterületi díjat.
 
Tájékoztattak arról is, hogy a munkahelyi, iskolai, kórházi menzák és büfék nyitva lehetnek. A szálláshelyen található étterem és bár csak az ott megszálló - üzleti céllal érkezett - vendéget szolgálhatja ki.
 
Kiemelték: április 19-én, hétfőn az óvodák újranyithatnak, az általános iskolák alsó tagozatai - az 1-4. évfolyamokon - pedig visszatérnek a rendes, tantermi oktatásra. A felső tagozatok és a középiskolák május 10-től térhetnek vissza a tantermi oktatáshoz. A felnőttképzésben szintén április 19-től ismét lehetségessé válik a jelenléti oktatás, valamint a vizsgák megtartása.
 
Hozzátették: a kormány május 23-ig meghosszabbítja a határellenőrzést, amelynek változatlanul a járvány megfékezése és a Magyarországra belépők ellenőrzése a célja. Továbbra is érvényes, hogy a hazatérő magyaroknak tíznapos hatósági házi karanténban kell maradni, az alól csak két darab negatív PCR-teszttel kaphatnak felmentést.
 
A kormányrendelet-módosítások a csütörtöki Magyar Közlönyben olvashatóak - írták.