A sorsolást az európai szövetség bécsi székházában kedden tartották meg, melyen az is eldőlt, a negyeddöntő első felvonását a norvégiai Hamarban rendezik március 2-án vagy 3-án, a visszavágóra pedig Siófokon kerül sor március 9-én vagy 10-én.

A magyar csapat a selejtezőben előbb kettős győzelemmel búcsúztatta a Vác csapatát, majd jobb gólkülönbségüknek köszönhetően jutott tovább az orosz Lada Toljatti ellen, a csoportkörben pedig mind a hat mérkőzését megnyerte.

A Storhamar a magyar csapatok közül legutóbb az Érddel találkozott, amelytől novemberben, az EHF Kupa selejtezőjének harmadik fordulójában egy góllal kikapott idegenben, a hazai visszavágót viszont öt találattal megnyerte. A decemberi, franciaországi Európa-bajnokságon a klubot két játékos képviselte a norvég válogatott bő keretében. Egyikük a világklasszis beálló, Heidi Löke.

A norvég együttest erősíti a 19-szeres magyar válogatott balszélső, Juhász Gabriella is, aki korábban volt a Debrecen, a Győr, a Ferencváros és a Veszprém játékosa is, Norvégiában pedig 2012 óta kézilabdázik.

A sorsoláson az is kiderült, hogy a magyar-norvég csata győztese a Nyköbing FH-Viborg HK dán párharc továbbjutójával mérkőzik majd meg a fináléba kerülésért. Amennyiben a Siófok továbbjut, az elődöntőt hazai pályán kezdi április 6-án vagy 7-én, a visszavágót pedig idegenben játssza 13-án vagy 14-én.

Pastrovics Melinda, a Siófok KC kapusedzője az M1 aktuális csatornán elárulta, tartottak attól, hogy esetleg a Krasznodart kapják ellenfélnek, ami, mint mondta "az utazás szempontjából nem lett volna túl jó". A Storhamart erős ellenfélnek nevezte, de hozzátette: "ha szeretnénk az EHF Kupa döntőjéig menetelni, akkor nekünk minden csapatot le kell tudni győzni".

Úgy vélekedett, minden lehetőségük meglesz ahhoz, hogy ellenfelüket részletesen kielemezzék, és jól felkészüljenek a párharcra, már csak azért is, mert norvég vezetőedzőjük képben van az ottani bajnokságot illetően.

"Világklasszisok sora játszik most Siófokon, de kellett nekik egy fél év, hogy összerázódjanak. Feldobott minket, hogy nemzetközi kupában szerepelünk, meccsterhelést kapunk folyamatosan, ez pedig pozitív hatással van a játékosokra" - adott magyarázatot a mostani sikeres időszakra. A negyeddöntő párosítása:
Storhamar HE (norvég)-Siófok KC
Herning-Ikast (dán) - Podravka Koprivnica (horvát)
Kubany Krasznodar (orosz)-Esbjerg (dán)
Nyköbing FH (dán)-Viborg HK (dán)