Hoffmann Henrik, a Balaton Turizmus Szövetség elnöke emlékeztetett, hogy hagyományteremtő jelleggel hozta létre a szövetség négy évvel ezelőtt a Nyitott Balaton programsorozatot tavasszal és ősszel, szakítva azzal a gondolattal, hogy a Balatonnál a nyári szezont kellene hosszabbítani. Az akció a helyiek összefogásával vonzó turisztikai terméket kínál tavasszal és ősszel is, elsősorban az aktív turizmusra és a gasztronómiára koncentrálva. 

A szövetség elnöke reményét fejezte ki, hogy a Magyar Turisztikai Ügynökség által koordinált balatoni fejlesztésekkel együtt sikerül az elkövetkező néhány esztendőben újrapozícionálni a Balatont, és nem csak a belföldi turizmus számára. "Elegendő számú vendéget kell hogy tudjunk idehozni a tavaszi és őszi szezonban is, hogy a napirenden lévő nagy fejlesztések fenntarthatóak legyenek" - hangsúlyozta. 

Kollár József, a Balatoni Hajózási Zrt. (BAHART) vezérigazgatója szerint fontos, hogy a tó körüli turisztikai szereplők tudatosan építkezzenek, ám ez ma még sok helyen hiányzik. Hozzátette, hogy hosszú távon nem lehet igényes vendégkört a Balatonra csábítani elavult infrastruktúrával. A cégvezető szerint még mindig "fájó hiány" az egységes Balaton marketing, pedig az üdülőrégió alkalmas arra, hogy egységes honlappal, logóval, szlogennel jelenjen meg a piacon.

Kollár József beszélt arról is, hogy tó körüli önkormányzatok tulajdonában lévő a hajózási cég alapfilozófiája összekötni a balatoni településeket, programokat, eseményeket. A cég vezérigazgatója a rendezvényhajózás felfuttatásában még komoly lehetőségeket lát. 

Csapody Balázs, a Balatoni Kör tagja (a Kistücsök Étterem tulajdonosa) arról beszélt, hogy a magyar vendéglátós társadalom egyre inkább tudja, fontos az, milyen régióban élünk, milyen egyedi, speciális ízeket, zamatokat tudunk bemutatni. A séfek már örömmel járnak ki a helyi piacokra, helyi termelőkhöz alapanyagokat beszerezni. A neves étteremtulajdonos szerint a Balaton régiónak vagy akár Somogynak is minden adottsága megvan ahhoz, hogy a világ vezető gasztronómiai központja legyen, de ehhez megfelelő oktatásra is szükség van. 

Csapodi Balázs az MTI-nek beszámolt arról is, kulcskérdésnek tartják, hogy igazi balatoni hal kerülhessen az asztalra a tó körüli vendéglátóhelyen. A Balatoni Kör még várja az agrártárca válaszát a szakemberekkel kidolgozott javaslatára, ami két lehetőségről szól. Az egyik az ökológiai halászat újraindítása, ami a busa szelektív halászata mellett hibaszázalékként jelentkező, hálóba akadó egyéb halfajok vendéglőknek történő értékesítéséről szól. A másik a horgászoktól történő halvásárlás lehetőségének megteremtése bizonyos feltételekkel. 

A sajtótájékoztatón beszámoltak a Nyitott Balaton idei újdonságáról, a tókerülő, pecsétgyűjtő kerékpáros akcióról, valamint több kutyás programról is. Az eseményekről további részleteket a www.nyitottbalaton.hu közöl.