A verseny célja a hivatásos állomány figyelmének felkeltése a biztonságos vezetés iránt, továbbá a közlekedési balesetek számának csökkentése volt.

A versenyen összesen 23, egyenként kétfős csapat vett részt, 11 páros az ügyintézői gépjármű-, 12 csapat pedig a készenléti szer kategóriában mérte össze tudását.

A megmérettetés első felében egy feladatlapot kellett kitölteniük a résztvevőknek, amely az általános közlekedésbiztonsági szabályok ismerete mellett alapvető elméleti vezetéstechnikai tudásukat is felmérte. A taszári reptér forró kifutóján lebonyolított vetélkedő a pályabejárással folytatódott, amely során a versenyzők megismerkedhettek az előttük álló nehézségekkel. A gyakorlat végrehajtásakor járműveikkel egy bójákkal, oszlopokkal kijelölt pályán kellett a lehető legjobb időre, ugyanakkor a legkevesebb hibára törekedve végig haladniuk, ahol többek között szlalom, parkolás, akadályelkerülés és irányítással végrehajtott tolatás volt a feladatuk.

Az első három helyezett lehetőséget kap az országos döntőn való részvételre is, amely Zsámbékon lesz szeptemberben.