Polgári védelmi, iparbiztonsági és tűzvédelmi jellegű kérdések okoztak fejtörést a csapatoknak az első állomáson. Majd a következő pályán a csapat minden tagja együtt egy „mocsárjáró alkalmatosság” segítségével haladt végig, miközben egy túlélő csomag összeállítását is végre kellett hajtaniuk. A versenyzőknek egy olyan csomagot kellett összerakni, amit magukkal vinnének, ha rövid időn belül hátra kellene hagyniuk otthonukat.

A feltételezés szerint Kaposváron a hirtelen lehullott csapadék miatt a Kapos folyó kilépett medréből. A négyfős csapatoknak a rendelkezésre álló huszonöt zsák segítségével a meghatározott terepszakasz bevédése érdekében négy sor magas nyúlgátat kellett építeni. A diákok ügyesen mutatták be az ideiglenes védmű építés fogásait a Fő utcán az állomás felügyelőinek és a járókelőknek.

A Kossuth téren felállított állomáson korlátozott látási viszonyok között bizonyították tájékozódó képességüket a csapatok. Sérültet mentettek a füsttel teli helyiségből és puttonyfecskendő használatában is jeleskedtek.

A verseny lehetőséget adott az elsősegély nyújtási ismeretek-, a tűzoltó szakfelszerelések vonatkozásában a tárgyi tudás felmérésére. A versengés során a különböző szimbólumok helyes összerakásával az is kiderült, hogy a versenyzők tisztában vannak a veszélyes anyagot szállító járműveken feltüntetett bárcákkal és azok jelentésével.

Az első helyezést az általános iskolák között a marcali Noszlopy Gáspár Általános és Alapfokú Művészeti Iskola, míg a középiskolák közt a kadarkúti Jálics Ernő Szakképző Iskola ért el.

Somogy megyét az április 27-i országos megmérettetésen a két első helyezett csapat képviseli majd.

A Rádiós Segélyhívó és Infokommunikációs Országos Egyesület kvíz versenyének legeredményesebb csapatai: a Marcali Noszlopy Gáspár Általános Iskola és a Barcsi DVK csapata különdíjat vehetett át.