Kiemelték, hogy a törvény szerint a turisztikai fejlesztések tervezési alapegységei a jövőben a turisztikai desztinációk lesznek, és megjegyezték, hogy ezt a megközelítést több szomszédos országban is sikerrel alkalmazzák. A törvény a kormánynak felhatalmazást ad arra, hogy kijelölje Magyarország turisztikai desztinációit, ezek között a kiemelt fejlesztési térségeket.

A kormány célja, hogy Budapest és a Balaton mellett már rövid távon Sopron és Fertő-táj valamint Tokaj, Felső-Tisza, Nyírség, közép távon pedig még további 16-20 piacra vihető desztináció márkaépítése kezdődjön meg. A közleményben kifejtik: a desztinációközpontú szemlélet alapgondolata, hogy az utazási döntés befolyásolása szempontjából nem egy-egy attrakció önmagában meghatározó, hanem egy adott térség egymáshoz közel lévő természeti kincsei, épített öröksége, rendezvényei, programjai, gasztronómiája, szálláshelyei, a térség hagyományainak színes kínálata jelent igazi vonzerőt. Ezért olyan egyedi kulturális tartalmat is hordozó térségi brandek felépítése szükséges, melyek márkastratégiáját az adott desztinációban elérhető szolgáltatások összehangolt tervezésével lehet sikerre vinni. 

A lényeg, hogy az eddigi, pontszerű fejlesztések helyett - illetve azok összekapcsolásával - korszerű, egységes, komplex kínálat alakuljon ki, és olyan beruházások valósuljanak meg, amelyek ehhez a koncepcióhoz illeszkednek - írták.